Nagy-Britannia szinte az összes szolgálatra fogható AS-90-es önjáró tarackját odaadta Ukrajnának – derül ki a védelmi minisztérium brit törvényhozásnak adott válaszából.
Az orosz nagy hatótávolságú csapásmérő erők ukrajnai tevékenysége miatt riasztották a lengyel légierőt, több vadászgép is a levegőbe emelkedett. Komoly incidens nem történt.
Lényegében megállt az orosz hadsereg harkivi offenzívája, az orosz katonák most védelmi állásokat alakítanak ki, hogy az ukrán haderő ne tudjon ellentámadni – mondta Vitalij Gancsev, Harkiv régió oroszok által kinevezett vezetője a TASzSz hírügynökségnek.
Az orosz nagy hatótávolságú csapásmérő erők tevékenysége miatt riasztották a lengyel légierőt, több vadászgép is a levegőbe emelkedett. Komoly incidens nem történt.
A Guardian megszólaltatta a brit tengerészet korábbi vezérkari főnökét a konzervatív kormányzat azon választási ígéretével kapcsolatban, hogy katonai vagy polgári szolgálatra kötelezhetik a 18. életévüket betöltő fiatalokat. Az admirális szerint az ötlet "alapvetően bolondság", míg Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője hétfői beszédében kétségbeesettnek titulálta azt.
Laj Csing-tö tajvani elnök beiktatása után Kína nagyszabású hadgyakorlatba kezdett: hadihajók és vadászgépek árasztották el a sziget körüli vizeket, Tajpej pedig úgy tűnik, szintén mozgósításba kezdett.
Tegnap megkezdődött a harcászati nukleáris fegyverek előkészítésére és alkalmazására kiképző hadgyakorlat első szakasza Oroszországban, ma meg is jelentek az első videók az eseményről.
Az orosz fegyveres erők szolgálatba állították a nukleáris töltet hordozására is alkalmas Bulava interkontinentális ballisztikus rakétát. Miközben tovább folynak a harcok Harkiv megye Oroszországgal határos területein, az ukrán hírszerzés attól tart, hogy Szumi régió ellen is támadás indulhat. Az ukrán vezérkar szerdai jelentése szerint csapataiknak részben sikerült kiszorítaniuk az orosz erőket Vovcsanszkból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A BBC vizsgálata szerint kiszivárgott dokumentumok alapján Oroszország kubai állampolgárokat toboroz a fegyveres erőibe, miközben a kubai kormány határozottan elutasítja az ilyen tevékenységeket - szemlézte a brit médiatársaságot a Kyiv Independent.
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz fegyveres erőknél létrejött VIP alakulatról írtak.
Az ukrán rendfenntartók a lengyel bűnüldöző szervekkel együttműködve őrizetbe vettek egy lengyel állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy felajánlotta segítségét az orosz titkosszolgálatoknak egy merénylet végrehajtásában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen - hozták nyilvánosságra hivatalos honlapjukon csütörtökön az ukrán főügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
Az iráni fegyveres erők vezetője figyelmeztette Izraelt, hogy ha megtorolják Teherán éjszakai drón- és rakétatámadását. Teherán Washingtonnak is üzent, hogy ne támogassa Izrael katonai lépéseit - tudósított a The Guardian.
Az ukrán védelmi minisztérium minden nap közli az orosz veszteségekről szóló becslését, ami a tegnapi napon egy újabb nagyon komoly lélektani határt lépett át - legalábbis Kijev szerint.
Az amerikai tábornok, Christopher Cavoli szerint Oroszország fegyveres ereje az ukrajnai háború okozta veszteségek mellett is képes volt növekedést produkálni - jelentette a Business Insider.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerdán ismét közzé tette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal az orosz fegyveres erők sorozási gyakorlatáról értekeztek.
A dán haditengerészet tévedésből aktivált egy rakétát, amelynek elindulását már nem tudják leállítani, így a dán légteret ideiglenesen lezárták - jelentették be csütörtökön a dán fegyveres erők.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.